Egymás kezét fogva jöttek a világra az ikerlányok… azóta is elválaszthatatlanok

Jillian és Jenna egy nagyon ritka rendellenességgel, úgynevezett monoamnialis születéssel jöttek a világra, hiszen ez az ikerpár közös magzatburokban fejlődtek.

“Ők mindig is a legjobb barátok voltak”- mesélte a kislányok édesanyja, Sarah Thistlethwait.

Két éve, május 9-én pénteken születtek Ohio-ban, az Amerikai Egyesült Államokban. Szerencsére az orvosok segítségével az édesanya mindenféle komplikáció nélkül világra hozta mindkét gyermeket.

Ez a rendellenesség annyira ritka, hogy 10 ezerből mindössze egy terhességet érinthet.

A közös magzatburok veszélyeket horodz, hiszen könnyen megtörténhet, hogy valamelyik köldökzsinor hirtelen elzáródik, ez pedig a baba halálát okozhatja, vagy akár valamelyik baba nyaka köré is tekeredhet, ami szintén veszélyes lehet. Ezeknek a veszélyeknek az elkerülése érdekében az orvosok azt javasolták az édesanyának, hogy a szülést megelőző hónapokat ágyban töltse.

gy1

A két kislány végül egészségesen világra jött. Mikor mindketten világra jöttek, akkor megdöbbentő dolog történt. Az orvosok amikor egymás mellé tették a két kislányt, akkor Jenna és Jillian megfogták egymás kezét.

gy2

Az édesanya elmondta, hogy “a gyerekei a legjobb Anyák napi ajándék volt, amit valaha kaphatott”. Továbbá azt is elmesélte, hogy “annyira kötődnek egymáshoz, hogy néhány percnyi külön töltött idő után már mindketten idegesek, nyűgösek lesznek. Különös, hogy milyen kapcsolat van kettejük között. Olyan, amit nehezen érthetünk meg” – mesélte az édesanya.

íme egy videó:

Mi a véleményed?