Felhívta fogorvosát, aztán teljesen átalakult.

Amikor Gemma Swift 6 éves volt, egy szörnyű balesetet szenvedett, amely kedvezőtlenül befolyásolta az egész életét, hiszen károsultak az elülső fogai.

Ennek eredményeképpen egy brit Showműsorban is megjelent, de külseje miatt nehezen tudott szembenézni a közönséggel. Sokan gúnyolták őt ezért nyilvánosság előtt nem mert mosolyogni.

Sok gúnyos megjegyzést kapott, azonban a showműsor nézőközönsége úgy döntött, hogy támogatni fogják, Gemma fogászati beavatkozását, és segítségképpen 12.000 dollárt gyűjtöttek össze erre a célra.

Ezután Gemma felhívta a fogorvosát, aztán az egész élete megváltozott. A változás után újra megjelent a showműsorban, és elmondta, hogy ismét tükörbe tud nézni, és végre ő is szégyenkezés nélkül mosolyoghat.

A legfontosabb, hogy Gemma végre boldog életet élhet, és nem kell szégyenkeznie megjelenése miatt. Most már sokkal nagyobb lett az önbizalma és nyitott szájjal mosolyoghat!

Mi a véleményed?