Ismerjék meg Irene Crumpot és Phyllis Jonest. Ikertestvérek, akik nemrég ünnepelték 100. születésnapjukat.
25 perc eltéréssel születtek 1916. november 20-án, ugyanabba az iskolába jártak, ugyanaz volt az első munkájuk, és még együtt is laknak Stourbridge-ben, Worcestershire-ban. Nemrég ünnepelték a 100. születésnapjukat a barátokkal, családtagokkal, egy kis vasárnapi sütögetéssel.
“Gyakran ünnepeljük együtt a fontosabb szülinapokat, csodás napunk volt” – mondta Irene, a fiatalabb. “Együtt ünnepeltük a 90-et és tavaly a 99-et is. Kemény munka és rendes ételek, csak ennek tudjuk köszönni a hosszú életünk.”
A testvérek nem kértek semmit születésnapjukra, helyette azt kérték, adakozzanak a légimentőknek. “Még nem gyűlt össze a kívánt összeg, de azt hiszem remekül megy eddig, ez a szívünknek nagyon fontos ügy – mondta Irene.
Ismerjék meg Irene Crump és Phyllis Jones 100 éves ikertestvéreket

Nemrég ünnepelték a 100. születésnapjukat

1916, november 20-án születtek, 25 perc különbséggel

Ugyanabba az iskolába jártak…

…és ugyanaz volt az első munkahelyük.

És most is együtt élnek

“Szuletésnapunkat általában együtt ünnepeljük.”

Megkérdezték tőlük, hogy mi a hosszú élet titka?

“A titok nagyon egyszerű – kemény munka és egészséges táplálkozás.”






