A 22 éves lány azt hitte terhes de olyan hírt kapott amit egyetlen nő sem szeretne hallani

Kirsty Butler és barátja nem terveztek gyereket de amikor kiderült, hogy Kirsty terhes nagyon örültek a hírnek. Sajnos hamar vége szakadt boldogságuknak, mikor megtudták, hogy a terhességgel nincs minden rendben, írta a The Sun.

Kirstys munkatársa észrevette, hogy a lány hasa egy picit növekszik és meg is kérdezte, hogy terveznek-e gyereket, írta a The Sun.

Kirsty természetesen észrevette, hogy a hasa nő és mikor ezt a kérdést feltették neki, nem ment ki a fejéből a terhesség gondolata. Csinált egy terhességi tesztet ami pozitív lett.

Az orvosa azt mondta, hogy kb. a 30. hétben van, hiszen elég nagy volt már a hasa.

A sokk azonban csak ezután jött. Az ultrahang felvétel egyértelműen kimutatta, hogy a baba csupán 6 hetes volt, annak ellenére hogy a fiatal lány hasa elég nagyra nőtt.

Kiderült, hogy egy ciszta növekszik a lány hasában, mely már 30 cm hosszú és 20 cm széles volt. Ezért nőtt akkorára a hasa.

Az orvosok mindenképpen el akarták távolítani a cisztát még a szülés előtt. Először úgy döntöttek, várnak még a műtéttel, de az egyik vizsgálat azt mutatta hogy a kicsi szívverése megállt.

Szerencsére a ciszta nem szakadt ki de mivel elég nagy volt, nyomta az egyik petefészket.

Végül is az orvos csapat úgy döntött, hogy az édesanyát megoperálják. Sajnos a ciszta olyan nagyra nőtt, hogy tönkretette a lány méhének egy részét és Kirsty a kisbabát ezért elveszítette.

A műtét során az orvosok eltávolították az óriási cisztát. Kirsty hat hétig maradt a kórházban, csak utána mehetett haza.

-Remélem az én történetem felhívja a ciszták veszélyességére a figyelmet, mondta Kirsty a The Sun-nak.

Mi minden jót kívánunk a jövőben Kirsty-nek és barátjának és reméljük, hogy nemsokára ismét anyai örömök elé nézhet a fiatal lány!

Mi a véleményed?